Közgyűlés
Tisztelettel meghívjuk a Kedves Horgásztársat, a 2012. február 25-én délelőtt 9 órakor a Cibakházi Művelődési Házban tartandó éves Közgyűlésünkre.
1%
A Vegyesüzemi Horgász Egyesület kéri tagjait és támogatóit, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-át az idén is ajánlják fel az egyesület részére. Az egyesület adószáma 19867098-1-16.
2012 első rekordlistás hala
Alighogy véget ért a tavalyi horgászszezon, el is kezdődött az új idény. Megvettük az idei az állami- és területi jegyeket. Vass Béla barátommal meggyőztük egymást, hogy muszáj kipróbálnunk, az új engedélyünket. Gumihallal talán elcsípünk egy süllőt, vagy csukát…
Már válthatóak a 2012. évi engedélyek
Várhatóan enyhe időjárással kezdődik a 2012. év Azon horgászok részére, akik az új évet horgászattal kívánják kezdeni, a Nimród sörözőben már december 30-tól biztosítjuk a 2012. évi engedélyek kiváltásának lehetőségét. A Holt-Tisza bérleti díjának emelkedése és az ÁFA emelése miatt mintegy 8 %-kal azaz 1000 Ft-tal emelkednek az engedélyek árai. Hasonló, illetve jelentősebb emeléssel kell számolni más vizekre vonatkozó engedélyek árainál is. A Halász Kft és a Körösi Halász Szövetkezet vizeinél átlagosan 2000 Ft az áremelkedés mértéke. A 2012-es árakról az információk menüpont engedélyváltás, árak almenüjében kaphatnak részletes tájékoztatást. A 2012. évi Nagytorok-Kistorok betétlap áráról még folynak a tárgyalások, ezért azok csak később lesznek válthatók. Ne feledjék el, hogy csak az válthat 2012. évi engedélyt, aki a 2011. évi fogási naplóját leadta. Eredményekben és fogásokban gazdag, sikeres új esztendőt kívánok mindenkinek!
Hegyes Zoltán
62 mázsa törpeharcsa került ki a holtágból
Mint arról már hírt adtunk a tavaszi meglehetősen szerény eredménnyel elvégzett törpétlenítés után november 25-én újra kezdődött és várakozáson felüli eredményeket hozott. A heti fogás nem egy esetben volt 15 mázsa körül. December 28-án került sor a csapdák ez évi utolsó ürítésére. A fogás ugyan elmaradt az elmúlt hetitől, de jelzi, még mindig bőven van törpe a holtágban. November 25 óta 52 mázsa (!) törpeharcsát sikerült „kitermelni”. Ha ehhez hozzáadjuk a tavaszi törpétlenítés alatt kifogott 10 mázsányi mennyiséget akkor láthatjuk, hogy 62 mázsa törpét sikerült 2011-ben eltávolítani. A törpétlenítés, amennyiben a jégviszonyok lehetővé teszik januárban is folytatódik. A kifogott, törpék 150-200 mázsa ponty táplálékából fejlődtek ki, és jövőre, az ikra, és ivadékpusztító életmódjuk károkozása mellett, további 250-300 mázsa nemes hal táplálék konkurenseként lettek volna jelen a vízben. Ismételten kérem a Horgásztársak türelmét. Azokra a helyekre, ahol nagyon sok a törpeharcsa két-három alkalommal is visszatelepülnek. A tapasztalat az, hogy vannak horgászok, akik nehezen veszik tudomásul, hogy ott nem lehet horgászni. A legutóbbi alkalommal emiatt egy „sporttárs” minősíthetetlen hangnemben gyalázta és fenyegette a halőröket. A törpék eltávolítása mindenki érdeke és csak így lehetséges, kérem vegyék ezt tudomásul!
Hegyes Zoltán
35 mázsa törpeharcsa 3 hét alatt
December 15-én került sor a törpeharcsa állomány gyérítését célzó halászat keretében a csapdák és sorvarsák legutóbbi ürítésére. Az eredmények tekintetében folytatódott a november 25-én kezdett törpétlenítés sikeressége. A megelőző ürítési napon elért 10 mázsás eredményt is meghaladó 14 mázsán felüli fogás született. Ezzel a kifogott törpeharcsák mennyisége megközelíti a 35 mázsát. A nagy fogás komoly logisztikai szervezést igényelt. A halászatot végzők csónakját, gyakran néhány törpével telerakodott varsa felszedése után már az elsüllyedés fenyegette, ezért a halőrök és az önkéntesek kisegítő csónakokba lapátolták át a törpéket és szállították el az ideiglenes haltartóig. A halászok így külön kitérő nélkül is folytathatták a munkát. Így is csak sötétedésre végeztek. Kemény munka volt egész napos szakadó esőben. Ezzel még nem ért véget a nap, mert az ideiglenes haltartóból a szállító járműre kellett rakodni a közel másfél tonnányi mennyiséget. Mindezt ismét kézi munkával, sötétben a csúzszósra ázott partoldalon. A munka végzői minden dícséretet megérdemelnek. A végére viszont mégis keserű lett a szájíz. Egy teljes varsasornak nyoma veszett, egyet pedig megpróbáltak partra húzni, de az szerencsére elakadt az iszapban. Akik eltulajdonították, nem dícséretet érdemelnek. Sajnos kénytelenek voltunk szigorítani az eszközök őrzését.

Jelentős sikerek a törpeharcsa gyérítésben
A november végén kezdődött az őszi-téli törpétlenítés a várakozásokat meghaladóan sikeresnek bizonyul. A halászat helyszíne a dorai híd és a versenypálya vége közötti szakasz, mely kiegészült a Nagyörvény egyes részeivel is. A lerakott csapdák első ürítésére november 29-én került sor meglepő eredménnyel. Már az első napon 700 kg rendkívül kisméretű törpeharcsa esett zsákmányul. A második ürítés december 3-án történt amikor az előzőnél szerényebb nagyjából 300 kg-os fogás született, ám a december 8-i harmadik ürítés felülmúlta az előzőeket és 1000 kg-ot meghaladó, ezúttal is nagyon apró törpékből álló fogás született. Az eddigi kevesebb mint két hét eredményeként megállapítható, hogy csak a versenypálya térségéből több mint 20 mázsa törpeharcsa került eltávolításra.
A kifogott törpeharcsák elszállításra kerültek. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy szakértők állítása szerint 1 kg törpeharcsa 3 kg ponty természetes táplálékát képes elfogyasztani naponta. Ismételten felhívjuk a Horgásztársak figyelmét, hogy a csapdák egy részét csak úgy lehetett elhelyezni, hogy azok horgászhelyek közelébe kerültek, ezért egyes szakaszokon nem lehet horgászni. A tiltott területet a halőrök kitáblázták. Kérem, hogy a horgászat megkezdése előtt győződjenek meg róla, nincs-e tiltó tábla kihelyezve. A mostani alkalommal is találtunk a csapdába beszakított felszerelést. Ez a találkozás a horgásznak is kellemetlen és a helyéről elrángatott eszköz is csak jóval kevesebb törpe fogására lesz képes. Megértésüket köszönöm. Az egyesület vezetősége a december 8-i ülésen úgy határozott, hogy az eredményességre tekintettel a törpeharcsa gyérítést legalább december végéig, illetve a víz befagyásáig folytatni kell.
Halfaunisztikai vizsgálat. Átalakul a halállomány összetétele.
December 3-án ismét halfaunisztikai vizsgálat történt a Cibakházi Holt-Tiszán. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy hogyan változott a holtág halállománya a 2007. évi előző vizsgálat óta. A vizsgálatot Sallai Zoltán a Hortobágyi Nemzeti Park szakértője végezte és részt vett a vizsgálaton Dr. Gorda Sándor halbiólógus is. A vizsgálatot egy kis kapacitású csak kábításra alkalmas elektromos berendezéssel végezték. Az eszköz működési elvének ismertetését most mellőzném, mert nem szeretnék tippet adni villanyszerelő vénával megáldott rabsicoknak. A lényeg, hogy 0,5 és 2,5 m-es vízmélységben alkalmazva szűk körben elkábítja az ott található halakat, amelyek néhány másodperc múlva elúsztak. A vizsgálatról az adott holtág szakasz és az ott fogott halak felsorolásával hangfelvétel készült. Az egy napos vizsgálatba 3 szakasz feltérképezése fért bele.
A holtág pipagyújtói szakasza, a két híd közötti szakasz és a Nagyörvény. A pipagyújtó területén a feladat a nyári halpusztulás hatásának felmérése is volt. A pipagyújtó területén számos kisméretű 20-30 cm-es csukát találtunk, nagyobból keveset. A kárász állomány jelentős, és többféle korosztály is megtalálható volt. A vizsgálatot végzők nagy örömére több aranykárász és egy termetes réticsík is megmutatta magát. A több helyen látható metán és kénhidrogén feltörések a jövőre nézve nem sok jót jelentenek. Hideg tél esetén nehéz lesz biztosítani a halállomány túlélését. Összefoglalva a halállomány összetétele nagyjából a 2007-es állapotnak megfelelő volt.
Törpeharcsa gyérítés
November 25-én kezdődött az őszi törpétlenítés. Az eljárás célja, hogy a fagyok beálltával a mederbe húzódó törpeharcsákat, sorvarsák segítségével minél nagyobb számban távolítsák el a holtágból. A november-december hónapokra tervezett halászat helyszíne a dorai híd és a versenypálya vége közötti szakasz. A lerakott csapdák első ürítésére november 29-én került sor meglepő eredménnyel. Már az első napon 700 kg rendkívül kisméretű törpeharcsa esett zsákmányul. A kifogott törpeharcsák elszállításáról a gyérítést végző vállalkozó gondoskodott. Felhívjuk a horgásztársak figyelmét, hogy a csapdák egy részét csak úgy lehetett elhelyezni, hogy azok horgászhelyek közelébe kerültek, ezért egyes szakaszokon nem lehet horgászni. A tiltott területet a halőrök kitáblázták. Kérem a Kedves Sporttársak megértését és türelmét. A tízezernyi apró kártevő eltávolítása mindenkit kárpótolni fog.
Hegyes Zoltán
Csukafogó horgászverseny 2011. november 6.
A kedvező előjelek miatt izgatottan vártuk az idei csukafogó horgászversenyt. Októbertől egyre több csukát fogtak a holtág középső szakaszán, még azokon a szakaszokon is, ahol a csuka nem számított gyakori zsákmánynak, meg lehetett fogni a 3 db-ot. Reggel, amikor már látszott, hogy gyönyörű napos idő lesz, igazi langyos őszi idővel, még inkább bíztunk a sikerben. A versenyre 50 versenyző nevezett, többségük el is jött. A helyek kisorsolása és az ilyenkor elengedhetetlen pálinkák és Őze Robi forralt borának kellemes kortyolgatása után a versenyzők elfoglalták a helyüket. A verseny kezdete előtt, a versenyen kívül, csak időtöltésből horgászó Robi egy 2,5 kg-os csukát terelt a merítőbe. Az első csukák rögtön a verseny elején megjelentek, majd csökkent a kapások száma. A kitűnő időben jó hangulatban teltek az órák. Hol itt, hol ott fogtak egy ragadozót. Mielőtt a végeredményt ismertetnénk tekintsük át a csukafogó horgászversenyek történetét. A csukafogó horgászverseny különösen a 80-as években rendszeresen megtartott rendezvénye volt a horgász egyesületnek. Akkoriban a Gyügeri Holt-Körös partján rendezték. A vízterület Körös-Maros Nemzeti Park területéhez csatolása és szentély holtági besorolását követően, a csukafogó versenyek is megszűntek. A cibakházi versenypályán 2001. október 13-án rendezett az egyesület először csukafogó versenyt. A rablóhal állományáról nem igazán híres Cibakházi Holt-Tisza nem kényeztette el a versenyzőket, a 42 benevezett horgász a szikrázó napsütés ellenére, mindössze egyetlen csukát fogott.






